Nyíregyháza egyik emblematikus alakja volt Rácz Marci cigányprímás. Az ő haláláról és temetéséről az 1936. februári Nyírvidék a következőképpen számolt be.
Farsang van. Áll a bál, folyik a tánc. Szól a nóta, kacag a jazz, tombol a mámor. Jönnek az esték sejtelmes vággyal, uj reménnyel és tűnnek az éjszakák, velük meghal a remény, kihűl a vágy. Egy ilyen farsangi éjszaka után, ma reggelre szomorú valóságra ébredtünk. Meghalt Rácz Marci, a farsangi éjszakák elmaradhatatlan cigánykirálya.
A korai tavasz melengető reggeli szellője suttogva viszi szét a gyászhírt, hogy Rácz Marci kezéből kihűlt a hegedű, árva maradt nótafája, amelynek húrján úgy sírt fel a magyar nóta, mint ahogy azt tanítómesterétől a felejthetetlen emlékű Benczy Gyulától tanulta.
Rácz Marci ma éjszaka még maga szórakoztatta kis kocsmájának vendégeit. Öt óra fele járt az idő, amikor az utolsó nótát elhúzta:
„Állj félre: állj félre rokkant huszár.
Ha egyszer elmúl a nyár…”
és az öreg huszár, akinek fegyvere a hegedű volt félre állt. Hirtelen elsápad aztán eszméletlenül esett össze. Agyvérzést kapott. Nyomban bevitték a szobába, ágyba fektették, orvosokat hívtak, de az emberi tudomány már nem tudott segíteni, reggel nyolc órakor egy mély sóhajtással örökre elaludt. 48 éves volt mindössze.
Halálhíre általános mély megdöbbenést keltett a városban, mert több volt mint cigányprímás, sokkal több jó barát, akiben a szerencsésen párosult, a cigány és a grand szenyör.
A halálhír vétele után valósággal emberáradat indult meg a város minden részéből, hogy résztvevő szívvel osztozzanak és egy könnyet ejtsenek a ravatalánál. — Gyönyörű ezüstös haja, a feje felett pislákoló gyertyaláng fényében, ép oly fényes, mintha a báltermek csillogó fényében állana bandája élén. Fehér ingmellén ott pihen összekulcsolt keze, amelyből örökre kihullt a vonó.
Halálával gyászba döntötte feleségét és három gyermekét, ifj. Rácz Márton hegedűművészt, a 15 éves Magdát és kis kedvencét, a 7 éves Palit.
Temetése 24-én, hétfőn délután 3 órakor lesz a Nyírfa tér 10. szám alatti gyászházból a ref. egyház szertartása szerint az Északi temetőbe.
Ezrek kísérték utolsó útjára Rácz Marcit
Még az élet meleg, friss színeiben áll előttünk arca, fején ezüstös haj s amint ráhajol a hegedűre nagy nótakedvtelésének egy-egy ihletett perceiben, a fehér haj fénye úgy hullt a nótafára, mint nyári égbolt fényessége az organavirágos kertekre. A legnagyobb muzsikusok közé tartozott, az úri prímások sorába, akinek kezében nem szerszám a hegedű, nem mesterség fája, hanem apostolkodás, szívből áradó, szívhez férkőző, hódító a hangja. Most már künn álmodja nótás álmait a temetőben Rácz Marci, a Benczi Gyulák örököse, tüzes dallamok, sugó, epedő magyar pianisszimók és érzés-vihart, szenvedély-lángot lobbantó magyar fortisszimók szuggesztív muzsikusa, Nótázásának villamos árama sok ezer szívet telített meg, sok ezer ember életében örök üdeségben illatozó emlék az ő nótája, egy éjszakának, társasebédnek, táncos hajnalnak élményé, amely a múlt egyik legszebb öröksége.
Nem csoda, ha temetése ezreket mozgatott meg. Tegnap délután, amikor a Nyírfa-utcai házának udvarán virágok dus szirmai ölelték át ravatalát, hömpölygő sokaság özönlött a gyászház felé és szorongásig megtöltötte az udvart. Esőben, csatakos sárban is jöttek a barátok, tisztelők, a néptömegek, hogy fejedelmi temetést rendezzenek a nóták fejedelmének, a nagy nyírségi cigányprímásnak, akinek korai halálát úgy megkönnyezték, akik csak egyetlen egyszer is rabjává lettek édesbús nótázásának.
A temetésen megjelentek a város közéletének reprezentánsai, katonai, polgári társadalom számos kitűnőségei, Sarvay Elek, a vármegye főügyésze, Juhász Mihály városi főjegyző, a polgármester helyettese, a hadsereg tisztikarának számos tagja, intézmények, hatóságok, egyesületek képviselői nagy számban.
És a magyar dal mestere ezeket a csodákat szólaltatta meg, a mámor aranyporát szórta, dallamaiban madár dalolt, vihar mennydörgött, magyar vigadás, magyar bánat tüze égett. Rácz Marci nótázásával apostoli munkát végzett, lelkeket ihletett, szíveket telített a tiszta érzés szépségével. Most a tündöklő szikra elhamvadt, az egyszerű kebelben dobbanó királyi szív itt pihen a koporsóban. De fiában új fényre, új lángolásra gyúl művészete es halhatatlan erővel él tovább a magyar dalban.
A költői búcsúztató után felhangzott Rácz Marci zenekarának utolsó Isten hozzád ja, Ghandi prímás játszotta az árván maradt banda élén a primás legkedvesebb nótáját:
Lekaszálták már a rétet…
A szemekből kicsordult a fájdalom könnye, a szív üzenete, búcsúja, a könny, mely annyiszor megcsillant a szemben, mikor Rácz Marci hegedűje magyar bánatot siratott…
Azután megindult a hatalmas sokaság a Vay Ádám utcán át az Északi temető felé. A szűk utcákban megtorpant az óriási tömeg, amely betöltötte a Vay Ádám utcát. A Vay Ádám utcában felsorakozhatott az egyesített zenekarok menete is, A vidék számos prímása állt be a zenekarba és búsongó dallam hintett virágokat a koporsó elé.
A temetőben a simái Nagy Lajos lelkész mondott megható imát, majd magyar dalok zendültek meg, a hegedű zokogott a sir felett, amelyben örök pihenőre tért egy szépséghirdetésre, vigasztalás jóságára teremtett ember, egy nagy magyar primás, Rácz Marci.
A ravatalon a család koszorúi mellett ott láttuk Magyari Imre, Bura Sándor budapesti prímások, dr. Garay Gyula ügyvéd, [felelős szerkesztő és felesége, Papp Lajosék, a Korona személyzete. A „Körsörasztaltársaság” koszorújának felirata: „Nótáidat szívünkbe zártuk”.
A kaszinói fiatalság koszorújának szalagján ezt olvashattuk: „Igaz szeretettel, akik úgy szerettek” Koszorút küldött Rácz Marci vendéglőjének a Bableves csárdának személyzete és számos ismerős, sok-sok jóbarát.
Pergett az eső, mikor felhangzott a zsoltár: Te benned bíztunk eleitől fogva … A téli ég sírta könnyeit Rácz Marci prímás koporsójára. A zsoltár után Nagy Lajos ref. lelkész mondott ihletett szépségű imát és búcsúbeszédet. Isten teremtményeinek csudáiról beszélt, a nótáról, harmatcseppről, vadgalamb sírásról, amelyekhez foghatót ember művészete ki nem formálhat, kőbe nem véshet, zenében meg nem szólaltathat.
Forrás:
– Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap, 1936.02.23.
– Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap, 1936.02.26.
