Az alábbiakban Bene János tanulmányából közlök részleteket, ami a Szabolcs-Szatmári Szemle 1986-os számában jelent meg. A honvédhuszár laktanya rövid története.
1867-ben a kiegyezés keretében a m agyar uralkodó osztály az uralkodóval és az udvari katonai körökkel folytatott hosszú és nehéz tárgyalások során kivívta az önálló magyar honvédség elismerését. A közvélemény nagy vívmányként könyvelte el, hogy az 1848—49-ben annyi dicsőséget szerzett „honvéd” név Magyarországon ismét használható lesz, és a császári és királyi közös hadsereg mellett — még ha korlátozottan is — magyar jellegű fegyveres erő létesülhet.
A magyar országgyűlés 1868. december 5-én szavazta meg a honvédségről szóló 41. törvénycikket, kimondva, hogy a honvédség „a fegyveres erőnek kiegészítő része”, s felhasználhatják „háború idején a hadsereg támogatására és belvédelmére, békében
kivételesen a belrend és biztonság fenntartására is”. A magyar királyi honvédség vezényleti nyelve a magyar lett, tisztjei csak magyar állampolgárok lehettek, feladata háború esetén az ország határainak védelme, a határokon túl csak az országgyűlés beleegyezésével alkalmazhatták. Mindettől függetlenül az első világháború előtt a honvédség alacsony létszámú volt, másodrendű alakulatnak számított. A honvédség számára kezdetben csak két fegyvernemet engedélyeztek: a gyalogságot (82 zászlóalj) és a lovasságot (28 huszár- és 4 dzsidásszázad). Ezeken kívül megszerveztek néhány, a katonai életben feltétlenül fontos szolgálati ágat (orvosok, hadbírók, hadbiztosok, számvevők, állatorvosok és különféle mesteremberek), de sem tüzérséggel, sem műszaki alakulatokkal a honvédség nem rendelkezett.
A törvény megszavazása után 1869-től kezdték megszervezni az első honvédalakulatokat. A zászlóaljak szervezése 1869 tavaszán és nyarán a zászlóaljparancsnokok kinevezésével, majd ősszel a tiszti és altiszti helyek legnagyobb részének betöltésével kezdődött. Az így megszervezett keretek azután november 1-én megkezdték az újoncok kiképzését.
Abban az időben a honvédcsapatok még nem voltak összpontosítottan elhelyezve, hanem számos nagy- és kisvárosnak jutott az új magyar katonaságból, melynek zömét a gyalogság adta. Ennek során Nyíregyházára került a „Magyar királyi szabolcsi 41. honvéd zászlóalj” és a „Magyar királyi hajdúsági 15. lovasszázad”. Mivel akkoriban az állandó elhelyezésre még nem voltak laktanyák, a katonáikat a polgárok házaihoz szállásolták el.
A honvédcsapatok felállítása alkalmával mindegyik gyalogzászlóalj megkapta a zászlót is, melyet ugyanazon tiszteletadás illetett meg, mint a közös hadsereg zászlóit.
A honvédzászló fehér selyemből készült, buzérvörös színű fényezett rúdra volt erősítve, melynek felső végén a domború nyomású magyar címerrel ékesített, aranyozott sárgaréz lándzsa fénylett. A zászló vörös, fehér és zöld selyemből készült háromszögeknek a nemzeti szín szerint való összeillesztésével volt szegélyezve. A zászló közepének egyik oldalán az angyalos, színesen hímzett magyar középcímer, a másikon I. Ferenc József nevének kezdőbetűi díszlettek. Szerte az országban nagy ünnepséggel szentelték fel a honvédzászlókat 1870—71-ben. A zászlóanyai tisztet a magyar közélet előkelőségeinek feleségei, lányai töltötték be.
Nyíregyházán 1871 tavaszán készültek fel a 41. zászlóalj katonái a zászló szentelésére. A zászlóanya a megyében birtokos pénzügyminiszter, gróf Lónyay Menyhért felesége volt.
Az avatás előkészületeit azonban egy kis kellemetlenség zavarta meg. A város felekezeteinek papjai összekülönböztek azon, hogy ki végezze a szertartást. Simon Endre római katolikus plébános magának követelte ezt a jogot; a város vezetősége és a zászlóalj tisztikara protestáns szertartást akartak, mivel a vármegye, amely az alakulat katonáit adta, többségében protestáns volt. Végül is a távirati úton megkérdezett báró Eötvös József kultuszminiszter döntötte el a vitát a protestánsok javára. Mindamellett az avatáson mindkét felekezet papja szerepelt, hogy egyházi áldásban ne legyen hiányosság.
Május 21-én a Búza téren nagy sátort emeltek, előtte jobbról és balról egy-egy szószéket állítottak fel Simon plébánosnak és Lukács Ödön református lelkésznek.
E nap délután érkezett a városba vasúton a zászlóanya, akit Kralovánszky Gyula városi kapitány fogadott az állomáson díszes bandérium élén. A zászlóanya tiszteletére a város este fáklyás zenét rendezett. Ezek után adjuk át a szót Lukács Ödönnek, aki maga is részese volt az avatásnak:
„Máj. 22-én ment végbe a zászlószentelés nagy ünnepélyességgel a Búza téren. A városból, a tanyákról és a megye minden részéből összesereglett közönség a búzapiacot teljesen betöltötte úgy, hogy a díszhonvédszázadok felvonulására alig volt elégséges hely. Mozsárlövések jelezték az ünnepély kezdetét. Elsőben Simon plébános beszélt, ennek végeztével e sorok írója mondta el alkalmi szónoklatát, azután a zászló megáldása, a szegverés következett, ezt követték a gyalog és lovas honvédszázadok díszfelvonulásai, melyek több ízben megismételtettek.
Kívül a városon a szentmihályi út mellett ökröket sütöttek ősi szokás szerint a nép és katonák számára.
A szertartás végeztével a casino nagytermében fényes díszebéd rendeztetett. A lépcsőház gyönyörűen fel volt díszítve mindenféle virágokkal s exoticus növényekkel, önként értetik, hogy az ebéd felett a hazafias pohárköszöntések sem hiányzottak.”
A magyar királyi honvédelmi minisztérium 1873-tól tervezte a lovas századok nagyobb egységekbe, osztályokba való szervezését, úgy, hogy a két századból álló osztály egy helyőrségben állomásozna. Az új lovas század fogadására felhívták Nyíregyháza városát is. A közgyűlés 1873. szeptember 16-án tartott ülésén úgy döntöttek, hogy a 41. zászlóalj legénységét, raktárait a nagyvendéglő melletti ún. lovardái laktanyában, a 15. lovas századot, ami 40 embert, 34 lovat és egy század raktárt jelent, a debreceni utcai laktanyában helyezik el, még egy lovas század fogadását azonban nem vállalják.
Októberben azonban a már itt tartózkodó polgári és katonai vegyes bizottság arról döntött, hogy a két lovas század részére a városi serház épülete és telke kiválóan alkalmas lesz, s kevés költséggel átalakítható. Így készült el még 1873-ban mintegy 100 000 forint költséggel a Honvéd utca és a Serház utca által határolt területen a kaszárnya, részben új épületek építésével, részben a régi serház átalakításával. A honvédhuszár laktanya a nevét a honvédség főparancsnokáról, József főhercegről nevezték el.
A korábbi elképzelésnek megfelelően 1874-ben vonult be városunkba Nagykárolyból a szatmári 14. lovasszázad. Ekkor történt meg a lovasság ezredekbe szervezése is, a nyíregyházi két század az újonnan alakult kassai 5. honvéd lovasezred 2. osztályát képezte.
Egy év múlva, 1875-ben a 41. zászlóaljat Kassára helyezték, így a városban csak lovasság maradt a Honvéd utcai kaszárnyában egészen 1885 májusáig, amikor ismét a polgárokhoz kellett beszállásolni a huszárokat. Május 13-án ugyanis az istálló padlásán felhalmozott 5 napi széna és szalma tüzet fogott, és a kaszárnya leégett. A város vezetése azonnal a kormányhoz fordult, kérve, hogy a biztosítási összeget bocsássák a város rendelkezésére, és ők abból a kaszárnyát az eddiginél alkalmasabb állapotba helyezik. Hamarosan megérkezett a felsőbb hatóságok válasza is, mely szerint, ha a város az újjáépítés terveit elfogadja, nem csak a 6150 forint tűzkárbiztosítást és az 1881. december 22. óta a puskaművesi és a patkoló kovács műhelyekért nem fizetett bért folyósítják, hanem ha a laktanya az év végére elkészül, s a katonai igazgatás azt megkapja, a város részére 1886 januárjában az egész évi bért előre folyósítják. Fölöttébb kecsegtető az ajánlat, nem véletlen, hogy azonnal kapott rajta a város. Rögtön kiírták az árlejtést az építkezésre. Szerették volna a két szomszédos telket is kisajátítani a bővítésekhez. A tanács 25 000 forintot tervezett a célra, az árlejtés során azonban a legkisebb ajánlat is jóval meghaladta ezt az összeget, így újabb és újabb árlejtést írtak ki. Az idő közben haladt. Végül is 1885 szeptemberében Bauer Antal helyi építész vállalta a helyreállítást 29 052 forintért. Ez év őszén már csak arra maradt idő, hogy a régi épületeket helyrehozhassák, a legénység és a lovak bevonulhassanak a városból. A helyreállítási munkákkal december közepére végeztek is.
Az egész építkezés 1886. november végére fejeződött be. A szemlét a katonákból és a város vezetőiből alakult vegyes bizottság november 23—26. között tartotta meg, a vállalkozótól a kaszárnyát átvették, az épületeket mindenben megfelelőnek és szép kivitelűnek találták. A november 27-én aláírt átvételi jegyzőkönyv szerint a laktanyát a város tartja fenn, a katonai kincstár pedig kötelezte magát arra, hogy az átvett kaszárnya után 25 éven keresztül évi 2261 forint bért fizet.
1887 tavaszán megtörtént az osztályba sorolás is, a Honvéd utcai kaszárnya nem felelt ugyan meg a tökéletes laktanya fogalmának, csapatok elhelyezésére azonban jó volt, s min t ilyet a „fióklaktanya” kategóriába sorolták.
A múlt század utolsó harmadának feszült, sokszor háborúval fenyegető viszonyai miatt a hadsereg létszámát mindenütt emelték. így a huszárságnál, a közös ezredekhez hasonlóan, minden osztályhoz egy harmadik huszárszázadot szerveztek. A harmadik század elhelyezése ismét csak a várost terhelte. Alig fejeződött be a leégett honvédhuszár laktanya helyreállítása, máris lehetett kezdeni a bővítést.
Bonyolította a helyzetet az is, hogy közben az 5. honvéd huszárezred altiszti iskoláját Nyíregyházára helyezték egy évre. A képviselőtestület 1888. december 28-én tartott ülésén a tanács a következő javaslatot terjesztette elő: az altiszti iskolát, ami egy tisztet, 30 közhuszárt, 15 lóápolót és 32 lovat jelentett, a Szent-Mihály utcán levő kaszinói kugilizó melletti házban helyezik el, a lovak számára a Bundi kocsma istállóját alakítják át, a katonákat pedig a polgárokhoz szállásolják el. Hasonló módon fogják elhelyezni az 1889. januárjában érkező 3. századot is. A képviselőtestület ezt a javaslatot elfogadta.
Már ekkor felmerült az a javaslat is, hogy a város építsen egy egész ezred befogadására alkalmas első osztályú laktanyát, és az egész 5. honvéd huszárezredet hívják át Nyíregyházára, de a tetemes anyagi befektetés miatt e tervről egyelőre letettek. Így aztán maradt a további bővítés.
A kaszárnya melletti 3254 négyszögöl telket, mely Farkas Mór tulajdona volt, kisajátították. Az építkezést Vojtovits Bertalan és Barzó Mihály nyíregyházi vállalkozók végezték, a szükséges 46 200 forintot a város kölcsön útján terem tette elő. A bővítés gyorsan haladt, s így 1890 végére elkészült az immár 3 századot befogadó fióklaktanya. Ezzel természetesen a bérleti díj is emelkedett, most már 3949 forintot kapott a város a katonai kincstártól évente.
Ez a huszárosztály az első világháború kitöréséig maradt a városban, utána Kassán egyesült ezredével, és úgy indult a frontra. Helyükre a háború vége felé egy tüzérüteg költözött, s a két világháború között továbbra is tüzérlaktanya maradt a Honvéd utcai honvédhuszár laktanya. /Bene János – 1986. Szabolcs-Szatmári Szemle/
A trianoni béke után is maradtak tüzérek a városban, a debreceni 6. vegyesdandár tüzérosztályának parancsnoksága és két ütege 4-4 löveggel. Természetesen a kaszárnya neve is megváltozott, a „nagy tüzérről„, Gábor Áronról nevezték el. A tüzérség ekkor még lóvontatású, azaz fogatolt, ágyúik az I. világháborúból maradt 10 és 10,5 cm-es ágyúk voltak. 1938. március 5-én a miniszterelnök, Darányi Kálmán Győrben nagyarányú hadseregfejlesztési programot hirdetett meg, melynek keretében a tüzérség is erősödött. Átkerültek a 22. dandárhoz, így lett a nevük Gábor Áron 22. Tüzérosztály, s egy új üteggel is gyarapodtak.
Ezen új üteg, mely négy lóvontatású 15 cm ű méretű tarackból állt, részére új kaszárnya épült. A város az akkori Kisteleki— Bánság—Szabadka utcák által határolt területen engedett át mintegy 2,5 kat. holdat a honvédség részére. Az építkezést 1939 nyarán kezdték Tóth Pál építőmester irányításával. A város kikötötte azt is, hogy a munkanélküliség enyhítésére csak nyíregyháziak dolgozhatnak az építkezésen. Hamarosan elkészült a 4 löveget befogadó lövegszín, a legénységi épület, a 100 lovas istálló s a kiszolgáló épületek.
Ezt a kis honvédhuszár laktanya a II. világháború után a szovjet csapatok kezelésébe került, először raktárakat rendeztek be, majd honvédségi lakóteleppé alakították át, és használták mindaddig, míg 1989-ben hozzá nem kezdtek a bontáshoz, s 1991 év végére le nem bontották teljesen.
