Ifjúsági Park Sóstón

Sóstói Ifjúsági Park

A sóstói Ifjúsági Park gondolata hamar szárba szökkent és 1972. márciusában már kész tervvel állt elő a városi tanács. Nyolc hektárnyi területet jelölt ki az Ifjúsági Park és a Vidám park részére.

Egy hektár az ifjúsági park területe, hét pedig a vidám parké. Már itt el kell mondanunk: az első engedélyekben is az szerepel, hogy a fákat csak a tánctér és a leendő főépület helyén szabad kiirtani, a létesítmények elhelyezésénél alapvető követelmény, az erdő fáinak megóvása.

Az ifjúsági park fő része a tánctér és a körülötte arénaszerűen elhelyezkedő, körkörös szintekkel kialakított nézőtér, amelyen közlekedési sávokat és a nézők, vendégek számára asztalokat helyeznek el. A zenekari pódium és a presszó terasza fedett lesz. A tervezők javasolják, hogy építsenek mini golf pályákat is az ifjúsági parkban. Ajánlják azt is, hogy a rendelkezésre álló terület leghosszabb szélén helyezzék el az úttörő közlekedési parkot és az úttörővasutat, amely ingajáratban közlekedne a két végállomás között. A park területét sétányok hálózzák be.1

1973. májusában meg is nyílt a park.

1977-ben a Szabolcsi Ifjúság így ír róla:

— Kedden disco. szerdán, szombaton és vasárnap koncert, esetleg tánc. Nem akármilyen színvonalon. Főleg hét végén igen jó a program . Rendszeres vendég itt a Mini-, a Wastaps együttes. de említhetném akár az Apostolt, a Neotont, vagy a Piramist is. Kijövünk, meghallgatjuk őket — jó hangulatban telik az idő. Kell ennél tartalmasabb szórakozás?
Nagy Attila a bennfentesek biztonságával sorjázza véleményét a sóstói ifjúsági park műsorkínálatáról. Úgy tűnik, a legtöbb fiatal egyetért vele. Sokan várakoznak már az esti koncert előtt. Hallják a beszélgetést, s a legtöbben igenlően bólogatnak.
— Tizen- meg huszonéveseknek valóban az ifjúsági park kínálja a legjobb, s főleg olcsó kikapcsolódást Nyíregyházán — erősíti Attila szavait Badar András.
— Sőt, szerintem az egész m egyében nem találni az ifihez hasonló jó helyet — kontráz Tóth Emese.
— Egyetértek a többiekkel — vág közbe Paul Ildikó. — Csupán annyi megjegyzésem van; kár, hogy nincs minden este itt valamilyen program. Hiszen hétfőn, csütörtökön és pénteken délutánonként elég unalmasan cammognak el az órák.
— Nyíregyházán sok szórakozóhely m űködik. Ha zenét hallgatni, vagy táncolni akartok, több helyet is fölkereshettek.
— A legtöbb nyíregyházi fiatál az Omniába jár — magyarázza Ildikó. — Sajnos, oda nem fér be mindenki. Egyébként pedig ilyen remek időben szerintem nem szabad benn ülni.
Valóban, kinn az erdő fái alatt Sóstón gyorsabban múlik az idő a szép környezetben. Jogos igény, hogy a nyári hónapokban több program legyen az ifiben. Azt azonban egyelőre sem emberrel, sem erővel nem bírják a rendezők, hogy minden este színvonalas koncert várja a fiatalokat.
— Elsősorban nem csak a hangversenyekre gondoltam — bizonygatja a lány. — Például lehetne vetélkedőket, vagy különféle szellemes játékokat rendezni. Vagy film vetítést, mint ahogy ez korábban volt is.

Ildikó elképzeléseinek egy része rövidesen valóra válik. Jövőre átadják az új játékcsarnokot az ifiben. Több automata játékkal, színes televízióval, egy diapress vetítővel felszerelve. A Fiatal Utazók Klubja pedig már útjára indított egy vetélkedősorozatot. Az érdeklődők ezután hetente egy alkalommal összemérhetik tudásukat sok érdekes, az ifjúságot érintő kérdésben.
— A műsor tehát jó. Sőt, rövidesen a játékokkal és a vetélkedővel kibővül. Mégis mi az, ami még idevonz fiúkat, lányokat?
— Szinte nincs olyan jó hétvégi program , melyre ki ne jönnék — szól Bodnár Sándor — Pár évvel ezelőtt én is itt voltam a park építésénél. Jó néhány barátommal, akikkel együtt dolgoztunk: szedtük a gyökereket, ástunk, betonoztunk, szívesen töltjük el itt az időt. Ezért egy kicsit „hazajárunk” az ifibe. Úgy érzem, még talán akkor is állandó vendégek lennénk, ha kevésbé jó műsorokkal várnának bennünket.

Közben a szomszédos asztalhoz jókedvű társaság telepedett. A fiúk felálltak, s pár üveg itallal tértek vissza rövidesen.
— Az a néhány árucikk, ami a fiataloknak kell — mint cigaretta, kóla és sör — itt helyben megvásárolható — int a másik asztal felé Jóna Sándor. — Bár ami a sör árusítását illeti, akad némi megjegyeznivaló. Nyolc óra után ugyanis már nem szolgálják ki. Ha egy bizonyos mennyiség elfogy belőle, megszüntetik az árusítást. S mindez azért, mert korábban akadt pár rendbontó, aki többet ivott a kelleténél.
— A másik gond az, — kapcsolódik a beszélgetésbe Badar András —, hogy kicsi a büfé. A sorban tapossák, rugdossák egymást az emberek. Van aki inkább szomjan marad, de nem tülekedik egy üveg italért.

Újabban már két elárusító szolgálja ki a vásárlókat. De még így sem bírják a munkát. A leendő játékcsarnok előtt új Pavilon épül. Ebben egyszerre több oldalról lehet majd vásárolni. Addig azonban nem nyithat ki a bolt, míg néhány új kiszolgáló nem érkezik. Erre viszont nem adott ígéretet az üzemeltető
vendéglátó vállalat.

Nemcsak az épülő büfé lesz az egyedüli újdonság az ifiben. A Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat mérnökei társadalmi munkában már dolgoznak az ifjúsági park 10-15 éves fejlesztési tervén. A színpad fölé fóliatetőt emelnek, a fellépő művészek részére pedig öltözőket alakítanak ki.

— Visszatérve a sörárusításra, szerintem az lenne jó — kér szót Nagy Attila — ha személyenként egy, esetleg két üveggel adnának ki. Korlátlan mennyiségben valóban helytelen lenne értékesíteni. Valamilyen fegyelmező erő mindenképp szükséges.
Komolyabb rendbontás szerencsére ritkán fordul elő. Erről a rendezők gondoskodnak. Ellenőrzik a jegyeket, felügyelnek a szórakozó fiatalokra. Az ő feladatuk a fegyelmezetlenségek megszüntetése is. Szatmári Árpád idén nyitástól dolgozik az ifiben. Délután 6 óra körül áll munkába.
— Több társammal együtt járkálok a kerítés mentén — magyarázza a fiatalember. — Mindenki más-más szakaszon. Meg kell akadályoznunk, hogy átmásszanak a dróton. Ez nem mindig egyszerű feladat. Van, mikor azonos időben, több helyen rohamozzák meg a kerítést. Ilyenkor jól össze kell vonni az erőket, hogy fülön tudjuk csípni a betolakodókat. A rendbontók egyébként legtöbbször e hívatlan vendégek közül kerülnek ki.
— Esténként hányan vigyáztok a rendre?
— Hatan, nyolcan vagyunk. Ez a létszám úgy érzem elég — bólint Szatmári Árpád. — Legtöbb munkánk az idén a P-Mobil koncertjén volt. A pezsgő zenétől, na meg a sörtől túlságosan felforrósodott a hangulat. Végül nem lett baj. Elég volt egy figyelmeztetés, hogy befejezzük a hangversenyt, ha nem lesz rend, s ettől lehiggadtak a kedélyek.

Pedig nem a P-Mobil fellépésére gyűlt össze a legtöbb ember. Az idén a Piramis koncertje volt a leglátogatottabb: kishíján három ezer hallgató jött el.
A nem mindennapos érdeklődést busásan meghálálja a sóstói ifjúsági park. A jegyek viszonylag olcsók — országos szinten is.
A keddi discokat ingyen látogathatják a fiatalok. A program továbbra is gazdag és változatos. Augusztusban a törzsvendég Mini,- Golf-együttes mellett föllép a Bergendy és az M—7-es is.


  1. Kelet-Magyarország 1972.03.19. ↩︎
Címkézve:
⚡ Cached with atec Page Cache